2011. augusztus 12., péntek

Naaaagy filigrán lepkő

Hirtelen felindulásból estem neki ezen ötletem megvalósításának.

Előző nap egy fiatal leányzónak készült el a pár posttal ezelőtti (fekete-fehér képes) lepkés minta egy direkt neki kevert hennával, amit előtte még nem próbáltam, hogyan fog. Bár menet közben azért kiderült, hogy igen jól sikerült, kíváncsi voltam, mennyire lett jó a keverés, nameg régen is volt már rajtam henna, úgyhogy elhatároztam, hogy festek valamit. A meglévő mintáim közti keresgélést már nagyon unom, de nem mindig van ihletem kitalálni új dolgokat... viszont jövőbeli terveim közt szerepel a hennázás Meskára felvitele valamilyen módon, amihez látványos saját minták kellenének. Úgyhogy kicsit megerőltettem a fantáziám - nem volt nehéz - és az első ötletem egy gigantikus méretű pillangó volt, hangsúlyos, vastag körvonalakkal, és ezt ellensúlyozó aprólékos, finom belső mintázattal. Nem pont ilyenre terveztem a mintázatot, de úgyis mindig menet közben alakulnak az dolgok. Így született ez a lepkő, ami az utóbbi időket tekintve ismét egy dobogós helyezést képvisel számomra.

Kiderült az is, hogy a keverés is elég jó lett, hibajavítani se nagyon lehetett menet közben, mert kábé tíz másodperc alatt megfogta a bőröm. A második képen látni lehet a henna három fázisát: pasztával, frissen lepörögve és bebarnulva.




Gyíkocskás

A párom vállára készült ez a kis gyíkocska. Idővel nevet is kapott: Lizi :D

Egyébként elég macerás volt szegénykém elkészítése, mert a fényviszonyok sem voltak a legjobbak, a hennám kicsit sűrűre sikeredett, és nehezen is fértem hozzá a vállához úgy, hogy közben filmet is tudjon nézni az áldozatom. Sanszos, hogy meg fogjuk csinálni még egyszer, egyrészt mert kíváncsi vagyok, hogy mennyi idő kellene neki úgy, hogy nem kínlódok a hennával meg a fénnyel, másrészt meg marhán jól nézett ki a végeredmény is.

Tomi úgy nyilatkozott, hogy akár állandóra is el tudná viselni Lizit. Még a végén féltékeny leszek... :P

2011. július 3., vasárnap

Toncsi hennája

Tegnap volt szerencsém eltölteni egy kellemes délelőttöt Toncsinál, jókat beszélgettünk, miközben összevissza festettem a kezét. Így sikerült :)


Lepkés

Nem szeretem ezt a mintát, most már biztos. Ezerszer át van alakítva, de még mindig nem vagyok vele elégedett. Maradnék inkább a hagyományos mintáknál...




2011. június 12., vasárnap

Virágos szimmetrikus...

...lett volna, de persze átalakítottam, ahogy szinte mindig. Kezdődött ott, hogy a mintán hatszirmú virág volt, de nekem valahogy csak öt lett, innentől kezdve borult az egész, de rábíztam a fantáziámra. Mentségemre szóljon, folyamatosan chateltem közben, nem oda volt most az eszem... segáz.

Zsu

Ez pedig már a jelen, két hetes termés. Zsu és az ő nyaka található a képen, nameg egy nagyon jól sikerült, két és fél órás minta.

Batizado

Az úgy volt, hogy közeledett a Batizado, ami egy capoerista ünnep, melynek során megkapom első övemet, és hivatalosan is capoeristává válok. A Batizado szó jelentése egyébként keresztelő, a hagyományok szerint az új tanuló ekkor kap egy álnevet is, az apellidot, melyen azok után társai szólítják, és a valódi neve titokban maradhat. Mára ez már nem egészen így van, általában akkor kapja meg valaki az apellidoját, amikor valamilyen esemény folytán ráragad egy név.

Namármost én pillangómániás vagyok, és nagyon pályáznék a Mariposa névre, ami - meglepő módon - pillangót jelent. Ezért aztán némi utalásként a Batizadora telefestettem magamat lepkékkel, mert miért ne, hátha feltűnik valamelyik mesternek, és elnevez. Hát nem így történt, de kiszúrták, sokan, úgyhogy ezentúl terveim szerint minden eseményen lesz rajtam valahol pillangó, hátha. :D

A komolyabb mintát a lábfejemre festettem, egy lángnyelvekkel tűzdelt tribal pillangót, mivel a capoeirában az alap támadások a rúgások, és amúgy is mezítláb vagyunk egész nap, és ezért tud érvényesülni. Más alkalmakkor úgysem érdemes erőltetnem ezt a testrészt, mert a lábbeliktől nem látszana.



A másik, inkább szimbolikus jelentőségű minta az alkaromra került. A képen nem látszik túl jól, de az ütőerem fölött egy berimbau látható, ami a capoeira alaphangszere, és nagyon fontos szerepe van harc közben. A berimbau testéből kijövő AXÉ felirat jelentése: életerő, mely az energiát biztosítja a harchoz, a pillangók pedig a zenét jelképezik, ami az egészet alátámasztja, az életerőt megteremti. Nem mellesleg játék (harc) közben a kar szinte mindig védekező tartásban van, amikor is az ellenfél pont a hennámat nézegeti :D, és láthatja, hogy a jelek szimbolikája felvértez energiával, amivel szemben neki esélyei sincsenek - vagy legalábbis én szerettem erre gondolni :D


A fejem látványa által okozott sokkért pedig ezúton kérek mindenkitől elnézést. :D 

Pávamadór :)

Tavaly nyári termés, lassan beérem a jelent. A változatosság kedvéért a saját kezem, viszont tőlem szokatlanul madaras minta, ami egyébként sűrűn előfordul a hagyományos minták közt, de nekem ez volt az első.


Maori

Pici párom válla maori-szerű mintával, jó aprólékosan. Ez is megmaradt egész nyáron a barnulásnak köszönhetően :)

Tölgyfalevél - második felvonás

A korábbi tölgyfalevélminta kicsit újragondolva, bebarnulás után, csudálatos kollégiumi háttérrel :D


Szünet után

A csuklóm balesete után ez volt az első henna, amivel próbálkoztam. Körülbelül két év maradt ki, ráadásul a baleset után a kézügyességem is erőteljesen csorbult - egy ideig úgy éreztem, konkrétan meg is szűnt, mint olyan -, és nagyon rossz érzés volt, hogy amiket korábban meg tudtam csinálni, az egyáltalán nem ment, a kezem is folyton remegett, szóval nagyon bosszantó volt. Aztán lassacskán visszatért belé az élet, és most már minden ugyanúgy megy, mint annak idején.


Tölgyfalevél

A bal kezem, szokás szerint. Nagyon tetszett ez a minta, megcsináltam később is, majd lesz róla is kép.

Próbálkozás arcra

Csillának készült ez nem túl szokványos minta. Nem sűrűn festek arcra, konkrétan ez volt az eddigi egyetlen próba. Akár jó is lehetett volna, ha előtte nem mossuk le arctisztítóval a bőrét, amitől valamiért extrán elkezdett zsírosodni az a rész, így a festék nem igazán fogta meg. Az én arclemosóm túl vad volt az ő bőréhez, utána kiötöltük, úgyhogy szerintem egyszer megpróbálom majd újból.

Angyal

Exem (nem kicsi) háta, amire ezeket a szárnyakat festettem egy délután. Mentünk utána a Balatonra, úgyhogy igen, ez is még jó sokáig látszott negatívban is, mert ő rendesen le is égett. Jó sokáig, értsd: még a második télen is meglátszott. Jó cucc :)


Hawaii henna

Szintén egyik kedvenc, nagyon jól sikerült mintám. Balcsira mentünk nyaralni, és ebből az alkalomból virágoztam összes a lábamat, ráadásként egy pici pillangóval. A legviccesebb az volt az egészben, hogy a henna alatt nem barnultam, emiatt aztán még télen is látszottak negatívban a kis virágok :)

Csillagvirágos

És hogy kapcsolódjak is az előző posthoz, ezt a mintát meg a Mulan nézése közben festegettem magamra, bár ez nem látszik rajta :D Hagyományos minta, hagyományosan kézfejre.

Mushu ismét...

...csak most a vádlimra, belső oldalra, mert ott nem törik ki a derekam, miközben festem magamra :D

Vavyan Fable

Emese uncitesóm kérte ezt a Vavyan Fable könyvborítóról elcsent madárkát. Ahhoz képest, hogy a hátára kérte, nagyon jó színe lett a végén, és sokáig meg is maradt, pedig ez a terület az egyik leggyengébb láncszem, mert általában egy kézfejhez képest fakó színűre fogja csak meg a festék.



Cicaaaa

Kedvencek egyike ez a cica :) Ezen a képen jól látszik egyébként, hogy mekkora különbség tud lenni a különböző bőrrészek között a végleges színben: a tigris farkánál látszik, hogy mennyivel sötétebb, ahol a tenyeremre ér. Kézfejen ezek a különbségek ugyanúgy kijönnek, amikor a minta az ujjakhoz ér, ott még sötétebb lesz a színe.


A balkezes

Folyton tesztelem magam, ez is az egyik ilyen eredménye. Untam már, hogy mindig csak a bal kezemre tudok festeni, ezért kipróbáltam, hogy menne bal kézzel, jobb kézre a dolog. Egy kicsit lassabban készült el, de igazából nem jelentett nagy gondot... azóta is sűrűn használom a másik kezemet, ha valamelyik részhez úgy férek hozzá jobban, és nagyon nagy előnyt jelent, hogy így is megy. Mostanra már igazából teljesen mindegy, melyik kezemmel hennázom :)

Indiános madaras tollas

Újabb indián ihletésű minta, szintén exemen. Legjobban sikerült hennáim egyikének tartom, megérte a sok óra munkát, amit belefektettem.

Tribal

Na ez már nagyon messze van a hagyományos mintáktól :D Tribal minta, forrása Sethius egyik munkája a DevArton. Köszönet érte!

Indák nagynénim kezén - második felvonás

Hasonló minta ugyanarra a kézre, csak éppen kb. két évvel később :D

Yin-yang

Kínai szériám másik darabja, egy időben készült az előző bejegyzésben lévő sárkánnyal - látszik is a karma a bal alsó sarokban.

Mushu

Nem ő, csak egy kínai sárkánygyíkféle, de nem olyan, mint Mushu a Mulanban? :D És íme egy olyan kép, ami már a végeredményt mutatja, amikor már lejött a hennapép.

Bokám

Újabb derékkirörős minta, nem is csináltam azóta se ilyesmit. Amúgy sem szeretem felhívni a figyelmet arra, hogy amúgy marhára lúdtalpas vagyok :D, és ez a minta pedig pont kiemeli.

Indián

No, ismét egy hatórás munka, szintén exemen, ezúttal a mellkasára. Igen, a dárda nagyon ferde, nem én tehetek róla! XD Amíg ült, kicsit le volt eresztve a válla, és teljesen máshogyan állt a bőre, mint akkor, amikor már felegyenesedett, felállt, kihúzta magát... akkor minden torzult, pedig direkt egy ceruza mellett festettem meg azt a részt... Tanultam belőle, most már mindig úgy készülnek a minták, olyan testhelyzetben, ahogyan majd azután a legtöbbet lesz.

Elsőcsípő

Uncitesó ismét, Emese, és hát ez szintén egy olyan mintha volt, aminek a végére mindkettőnknek fájt mindene. Ő hasalt a földön, én térden görnyedtem fölötte, és a pontos szimmetriára való törekvés miatt kicsit sokáig is tartott a festés. Viszont szép lett, legalább :D

Köldök

Indiában a hennázás egyik tipikus területe a kézfejeken és lábfejeken kívül a köldök körüli rész, bár inkább körkörösen ismétlődő, mandalaszerű mintákat szoktak csinálni. Majd szánok egy postot külön ennek a témának is :)

Forgóvirág kicsit kibővítve

Másik unokatesóm, Kinga kézfejére készült ez a minta.

Kisvirágos

Saját kézfej, és szintén egy sokszor megfestett minta, mert gyors, és mégis nagyon tud mutatni.

Apróságok

Ezek a kis minták a barátnőm ismerőseinek készültek, amikor elhívtak Bölcskére, hogy csináljak nekik hennát. Jó sokan összejöttek aznap, egész nap volt mit csinálni... de csak erről a háromról készült fotó.

India

Ezt a mintát kétszer is megfestettem magamnak, mert annyira tetszik... Közepén az om mantra szanszkrit írásjele található, ami egyben hindu jelkép is.

Tollasos

Exem alkarjára készült ez az indián ihletésű minta. Hat órát dolgoztam vele, már neki is nekem is fájt mindenem, mire vége lett... A tollaknak szimbolikus jelentése is van, de már nem emlékszem mik voltak :S Jó egyébként ilyen aprólékos mintákat csinálni, van benne kihívás, meg ez azért már húz egy kicsit a művészet felé, és ez jó érzés ;)

Szabadság

Unokatesóm és az ő madárkája

Gyíkocska

Hát körülbelül kitörött a derekam, mire elkészült ez a kis gyíkocska a bokámra, de megérte, mert marha jól mutatott a végén.

A gyors

Ismét a saját kezem, ezen próbáltam ki, hogy milyen vagyok, ha sietni kell... azt hiszem, mentem valami rendezvényre hennázni, de még nem voltam vele tisztában, hogy ha nincsenek órák egy minta elkészítésére, akkor hogyan teljesítek. Jelentem, no problem :D

Futóinda

Csilla barátnőm bal keze. A minta indítását most már máshogy csinálnám, így csak úgy belevág a semmibe, ami nem olyan jó. Amúgy brutál színe lett a végén :)

Forgóvirágos

Szintén saját kézfej.

Tenyeres

Első és utolsó tenyeres mintám. Bár a henna hazájában nagyon elterjedt a tenyér festése, mivel az az egyik olyan felület, ahol a legsötétebb színű lesz a végeredmény, nekem mérsékelten jött be, mivel hat órán keresztül kifeszítve tartani az ujjaimat nem épp egy leányálom... de ha elengedek, lejött volna a minta. Másnapra izomláz lett az ujjaimban :D


Amúgy maga a motívum nagyon tetszős, szerintem még meg fogom festeni egyszer magamnak, de mindenképpen máshová.

Indák nagynénim kezén

Ha mégegyszer megcsinálnám, hangsúlyosabb lenne a virág...De az elején még nem tudtuk, mi fog kisülni belőle.

Az első saját készítésű hennám

Ő volt az első olyan munkám, amit már mutogatni merek, amúgy valójában a második. Az első áldozatom az unokatesóm volt, de nála még nem tudtam, hogyan kezeljem a tölcsért úgy, hogy levegőmentesen fedje a hennapaszta a bőrt, nameg azzal se voltam tisztában, hogy a túl vékonyan felkent henna nem fog... Szóval ez, a második nekifutás már gyönyörűen sikerült ahhoz képest, hogy még kezdőnek számítottam. Amúgy a saját kezemre készült.


A mutatóujjamon látszik, hogy nagy naivan kipróbáltam, hogy milyen lett a keverés, tíz percig ott volt egy kisvirág, és persze úgy megfogott, hogy csak napok múlva kopott le (mégse volt meg a szokásos hat órája...)

2011. június 10., péntek

Akkor elindítom :)

Sziasztok!

A gyöngyékszerek mellett régi kedves elfoglaltságom a hennafestés, amivel már több, mint hét éve foglalkozom. Időközben, körülbelül három éve - nem sokkal az előtt, hogy nekikezdtem gyöngyözni - egy sportbaleset következtében hosszabb szünetre kényszerültem hennázás terén, de most újra belelendültem, és ennek eredményeit szeretném majd itt megosztani veletek. Kezdetnek feltöltöm a régi munkáimat is, legyen mit nézegetni :)

Remélem, hogy ez a blog is legalább annyira népszerű lesz, mint a gyöngyös, igyekszem majd rászolgálni :)

Zsuuu
 
Fele királyságom... Tradicionális henna - by Templates para novo blogger